2012. november 6.

És akkor eljött a vihar...


"Greg szerette volna jelezni a férfinak, hogy mióta beszállt a kocsiba, tulajdonképpen még semmit nem csinált önként, és hogy a hála az, amire most a legkevésbé szüksége van, különösen ettől a hátborzongató, sötétbe burkolózó fazontól, de aztán inkább nem szólt semmit.
Mycroft Holmes szélesen elvigyorodott.
- Önnel ragyogóan együtt tudok majd működni, Mr Lestrade, ha nem tévedek – azzal előrehajolt. Az arcát megvilágította az elsuhanó lámpák fénye, hosszú ujjait összefűzte, a szeme úgy csillogott, mint a jégtükör. – És lássuk be, tévedni nem szokásom."

|A képet egyetlen yamim készítette a fichez, ami nem csak döbbenetes gesztus, de ráadásul kurva szép is ;u; Az egész rajzot megskubizhatjátok a fic végén, a mellékelt idézettel együtt.|
 



2010. április 29.

A nyár túl hamar jött el abban az évben. A fák alig zöldültek ki és az április még el sem múlt, amikor szokatlan hőség telepedett Londonra, tűző nappal, langy széllel ámítva a városiakat.

Utoljára ’82-ben volt ilyen kánikula. Vagy az ’81 volt? Nem, egészen biztosan ’82…

Gregory Lestrade nyugtalanul dobolt a Volvo kormányán. Reggel negyed nyolc volt és belvárosi dugó és huszonhárom fok. Áprilisban, Londonban. Délutánra huszonkilenc fokot ígérnek. Sietne a munkahelyére, de minek… Ilyen melegben a bűnözők is a klímával küszködnek.

Ráfordult a Trafalgar térre, ahol a vízosztó önkéntesek éppen kipakolták a vizesflakonokat és helyes halmokba rendezték a műanyag asztalokon, készülve a napközbeni hőségre. Az állam ilyesféle akciókkal tartotta a lelket a melegtől meggyötört brit népben. Körülnézett, indexelt és befordult a Whithallra.

Eva fel sem ébredt, amikor elmentem mellőle.

Régebben mindig együtt keltek, Eva reggelit készített, vizet forralt, kenyeret pirított, ő meg serény igyekezettel leült az asztalhoz és betermelt mindent. Aztán voltak azok a reggelek is, amikor Eva nem akart felkelni – felesége olyankor marasztalóan a nyaka köré fonta a karjait, és visszahúzta a párnák közé.

Eva erről a szokásáról pár éve lemondott - a gyerekek ránk rontanának, és az nagyon kínos 
lenne. Greg a maga részéről biztos volt abban, hogy tök felesleges ezen idegeskedni, de nem akart újabb végeláthatatlan vitába bocsátkozni. Tudomásul vette a változásokat, és tűrt.

Ahogy beért a Yardra, már nem volt ideje a magánéletén rágódni. A napi rutin elmosta az otthon gondjait, hogy új, más természetű problémákat ültessen a helyébe.

A Great Dover street-i bankrablás két körözöttjét sikerült a bíróság elé citálni, de három társuk még szökésben volt és Greg biztosra vette, hogy már nincsenek az országban. Aztán egy kamasz fiút vittek be a rohamosztagosok dél körül, mert a srác a földrajz óra közepén kisétált a teremből – hogy egy gépfegyverrel a kezében térjen vissza. Agyonlőtte hét osztálytársát. A srác szülei az ő irodája előtt zokogtak, és áldotta az eget, hogy nem neki kellett beszélnie velük. Semmi biztatót nem mondhattam volna. Már fél háromra járt, amikor a greenwich-i heroinista dílernőt kihallgatták. A nő egyik pillanatról a másikra rosszul lett, vérezni kezdett, és kórházba szállították. Terhes volt és vetélt – ott rögtön.
Greg mögött egy átkozottul mocskos nap volt.

Késő délután, mikor a folyosóvégi tiszta, de rosszul bevilágított mosdóban nézett farkasszemet a tükörképével, ezredjére is megfogadta, hogy most azonnal a munkaügyi osztály felé veszi az irányt, felmond, hazafurikázik, keres Google Map-en egy csöndes vidéki várost (lehetőleg egy olyat, ahol a legnagyobb rendőrségi felbolydulást az éves almáspite-fesztivál lebonyolítása okozza), leköltözik a családdal, és visszaszerzi az életét, amit valamikor régen elvesztett.

Öt perccel később, amikor józanítólag hideg vízzel locsolta az arcát, ő is tudta, hogy nonszensz; képtelen lenne itt hagyni a Yardot és Londont, vagy a hajszák izgalmát felcserélni a pitékre, legyenek azok bármilyen almásak is. Az pedig, hogy Evaval így több időt tölthetne, másodjára végiggondolva már nem tűnt olyan jó ötletnek. Csak hát a gyerekek… Mindig a gyerekek járnak rosszul. Egy utolsó lemondó pillantást küldött a tükörképének és visszavetette magát a nyüzsgő bűnügyekbe.

Volt még egy hívás, amit el kellett intéznie: egy újabb segélykérés Sherlock Holmes felé. Sherlock Holmes az a fickó volt, akitől mindenkit kivert a víz az osztályon, és aki nélkül mínuszban lennének megoldott ügyek számában. Greg volt az egyedüli, aki nem igazán tartott tőle, mert amióta ismerte, megbízhatónak, és tökéletesen pontosnak bizonyult. És amúgy is, mi mást tehetett volna? Szükségük volt Sherlockra, ő volt a legjobb. Ha könyörögnie kell, hát könyörögni fog.

A lemenő nap fáradt narancs csíkokat festett az üzletházak falára, amikor Greg kilépett a Yard forgóajtaján és a kocsijához baktatott. Tettre készen ült a szolgálati autó műbőr ülésében még hazafelé is. A rádióból a „Don’t Stop Me Now” szólt, és Greg elkeserítő mértékben nem érezte azt a megállíthatatlan lendületet, amiről Freddie énekelt. A megromlott házasélete feletti gyász kötötte le a gondolatait, akárcsak reggel – egyedül a napszak volt más.

Greggel saccra tíz éve így mentek a dolgok.

***
2010. május 2.

Este tíz volt és még marhára nem ért haza. Sok az elintézendő ügy, mondta, a felesége pedig válasz helyett lecsapta a telefont. Greg most az utca színes forgatagában állt, az éjszakai élet kellős közepén, és megpróbált jó fejet vágni a dologhoz. Egy teljes pillanatra elbambult az utcai ATM előtti sorban, rózsaszín mázos fánkokat és nagy bögre kávékat vizionált, amikor egy öltönyös, tökéletesen jellegtelen férfi lépett mellé.

- Ön Gregory Lestrade? – a kérdő hangsúly szinte nem is létezett a hanglejtésében.

- Hogy… Parancsol?

- Gregory Colin Lestrade, Scottland Yard, felügyelő. Kérem, kövessen. Ha lehetséges, ne keltsünk a szükségesnél nagyobb feltűnést.

Gregnek két gondolat futott át az agyán abban a pillanatban; az ez a maffia, az olasz, az orosz, vagy a nemlétező miénk, de az biztos, hogy a maffia és a maradj nyugodt Gregory, összpontosíts, és ne szúrd el, rendőr vagy, vagy mi a fene, az ilyen helyzetekre képeztek ki.

 A körülményeket tekintve a második tűnt a hasznosabbnak.

 - Kövessen, Mr Lestrade.

Hirtelen jobb ötlete nem lévén, a férfi után eredt, és mire kettőt pislogott, egy fekete, sötétített ablakú Jaguar előtt állt. A kocsi ajtaja úgy tűnt magától tárul ki, és egy férfi lépett ki belőle. Krémszínű inget, sötétkék öltönyt, élére vasalt nadrágot és illő nyakkendőt viselt- tagadhatatlanul sugárzott róla az ízléses elegancia. A nyakkendőtűjén megcsillant az utcai világítás fénye.

Egyáltalán nem úgy festett, mint egy lecsúszott alvilági bűnöző.

Hacsak azért nem, mert ő a vezérük. Greg kezdte egyre hülyébben érezni magát.

A férfi kimért mozdulattal az autó felé intett.

- Mr Lestrade, kérem, szálljon be. Útközben elmondom, amit jelen pillanatban tudnia kell. - A hangja dallamos volt, vontatott és összességében elég hátborzongató. Greg pillantását elkapva még hozzátette - Mellőzük az akadékoskodást.

- Ugye nem gondolja komolyan, hogy én ide beülök?

- Úgy vélem, nemigen van más választása.

Greg egy tapodtat se mozdult.

Az elegáns férfi összehúzta a szemét és gúnyosan morrantott.

- Mindig ez a hősködés… – azzal az öltönye belső zsebébe nyúlt, kivett egy igazolványt, és Greg orra elé tartotta. A felügyelő három teljes szívdobbanása kimaradt. Nyelt egyet és még egyszer végigmérte a férfit.

- Ön… - A név, a Név pontosan ismert volt Greg előtt. Először is, mint a Személy, Aki Fentről Irányítja Őket, De Kábé Még Soha Senki Nem Találkozott Vele. Másrészt, mert ő volt a flúgos Sherlock Holmes bátyja.

- Mycroft Holmes. Igen. És most, hogy meggyőződött saját szemével, hogy nem állhatok semmiféle alvilági bűnszervezettel kapcsolatban, szálljon be a kocsiba. Sok a megbeszélni valónk még mára, és egyikünk ideje sem vesztegetnivaló.

Greg némi hezitálás után behuppant a hátsó ülésre. Egyetlen szó dörömbölt a fejében, a miért. A kocsi hátulsó része fekete plexifallal volt elválasztva a vezetőétől, és két egymással szemben lévő üléssorból állt. Rövidesen a másik férfi is beszállt vele szemben, úgy helyezkedve, hogy az utcai fények véletlenül se világíthassák meg az arcát. A Jaguar besorolt a forgalomba.

- Nos, Mr Lestrade – é-vel vagy á-val ejti a nevét?

- É-vel. Francia. Mármint eredetű. Francia eredetű.

 A férfi bólintott és kiválóan figyelmen kívül hagyta Greg szemmel látható zavarát.

- Tehát Mr Lestrade, azt hiszem itt az ideje szót ejtenünk egy fiatalemberről, akit Sherlock Holmesnak hívnak. – Jelentőségteljes szünetet tartott. – Ő az én egyetlen, drága öcsém, akivel sajnos meglehetősen felhős a kapcsolatunk. Fogalmazhatunk úgy is, szívfájdalmamra, nem szívesen lép velem kontaktusba.

Hát ötletem sincs, miért, gondolta Greg.

- Az öcsém a maga útját járja és nem hajlandó belátni mi számára megfelelő; a rossz magatartását már gyerekkora óta vagyok kénytelen elviselni. Nem csekély teher nehezedik rám a munkám során, és egyre kevesebb erőm és időm marad arra, hogy szeretett öcsémet kordában tartsam. Én nem irányíthatom őt úgy, ahogy az szükséges lenne – és itt jön a képbe ön, Mr Lestrade.

Greg ezt a pillanatot érezte a legmegfelelőbbnek, hogy egy mély levegővétellel véget vessen ennek az őrült közjátéknak. Óvatosan megköszörülte a torkát.

- Ez mind remek, Mr Holmes, de mi közöm nekem ehhez? Nem akarom elkeseríteni, de alig ismerem Sherlockot. Gyakorlatilag… hát, segít nekünk ebben-abban, de csak akkor, ha az ügy felkelti az érdeklődését. Nem töltöm vele az ebédszünetemet, nem ülünk le haverkodni. A telefonszámán kívül nincs semmim róla, még azt sem tudom, hol lakik. Úgy bukkan fel vagy tűnik el, ahogy a kedve tartja. Talán, ha kéthetente látom. Vagy még annál is ritkábban.

- Sherlock túlontúl makacs ahhoz, hogy bármiféle közeledést elfogadjon tőlem, ellenben önben megbízik, és ha csak alkalmanként is találkozik önnel… Nos, ez még mindig több, mint amit én elmondhatok magamról. A kérésem a következő: ön, Mr Lestrade, odafigyel Sherlock minden egyes szavára, a gesztusaira, a hangulatára, minden jelentéktelen apróságra, megjegyzi és továbbadja ezeket az információkat nekem. Ilyen egyszerű – a hanglejtésétől Greget kirázta a hideg.

 - Ennyi? Beszélgessek vele, győződjek meg róla, hogy jó-e a kedve, és hogy milyen színű zoknit visel, aztán hívjam fel?

 - Erősen bagatellizálva, lényegében igen. A kapcsolatot viszont mindig én veszem fel önnel. Természetesen ez semmifajta kényelmetlenséggel nem jár, megígérhetem. Hálás vagyok, hogy önként a segítségemre lesz.

Greg szerette volna jelezni a férfinak, hogy mióta beszállt a kocsiba, tulajdonképpen még semmit nem csinált önként, és hogy a hála az, amire most a legkevésbé szüksége van, különösen ettől a hátborzongató, sötétbe burkolózó fazontól, de aztán inkább nem szólt semmit.

Mycroft Holmes szélesen elvigyorodott.

- Önnel ragyogóan együtt tudok majd működni, Mr Lestrade, ha nem tévedek – azzal előrehajolt. Az arcát megvilágította az elsuhanó lámpák fénye, hosszú ujjait összefűzte, a szeme úgy csillogott, mint a jégtükör. – És lássuk be, tévedni nem szokásom.

***
2010. május 15.

Két nap kellett, hogy Greg napirendre tudjon térni az idősebb Holmesszal való találkozáson.

Két hét, hogy leszokjon arról, hogy sötétített ablakú diplomáciai kocsikat hallucináljon minden kereszteződésbe.

Felesége ingerülten úgy fogalmazott, hogy Greg zavarodottabb, mint valaha, így elérkezettnek érezte az időt, hogy magával vonszolja egy házasságterapeutához. Greget émelygés fogta el, ha arra gondolt, hogy egy unott arcú férfinak beszél az őszinteség fontosságáról és a kiegyensúlyozott szexuális élet jelentőségéről, de úgy volt vele, hogy Eva-ért és a gyerekekért teszi, szóval lelkiismeretesen eljárt szerda délutánonként.

Sherlock többször is jelentkezett ez idő alatt, Greg pedig legjobb tudása szerint megfigyelte az érdekesnek tűnő jeleket. A harmadik találkozásuk után még jegyzetet is írt, nehogy elfelejtsen valamit.

És hamarosan valóban fel is kereste Mr Holmes egy esernyőt lóbálva a kezében.  A találkozás lényegretörő volt és gyors; Mr Holmes ebéd közben telepedett mellé, halkan feltett néhány kérdést, Greg pedig mindet derekasan megválaszolta. A Felöltözik rendesen?-t kétszer is. Aztán Mr Holmes asztalt bontott (bár ő nem evett semmit, feltűnően szemezett Greg rizsfelfújtjával), a kormány esernyősen balra el, Greg pedig azon tűnődött, lesz-e az élete még ennél is szürreálisabb.

Hát lett.

***
2010. május 22.

Szóval, Greg igazából nem is akart Red Carpet-be jönni.

Péntek esténként elment a bajtársakkal sörözni, és ez alkalommal egész egyszerűen máshol kötöttek ki. Huszonévesen persze ő is járt ilyen helyekre eleget, de az még annyira egy másik időszámításba tartozott, hogy innen nézve elég hihetetlennek is tűnt. Kiöregedtem ebből, atyaég, kiöregedtem. Pusztán komfort okokból kért magának egy alkoholmentes sört és abba kapaszkodva próbált helytállni. Intett a haveroknak, akik a színpad közelében helyezkedtek el, és már rég nem rá figyeltek.

A zavar egy eddig nem tapasztalt mélységét élte meg, amikor a sztriptíz bár egy homályos sarkában gubbasztva egyszer csak leült mellé Mycroft Holmes.

- Nocsak, nocsak… Kellemes esti kikapcsolódás? – susogta és kényelmesen elhelyezkedett mellette. Az esernyőjét (ami ismét nála volt) kitette maga mellé. - Nem gondoltam, hogy ilyen helyre kell maga után jönnöm, de végül lehetne kínosabb is.

Gregnek hirtelen semmi nem jutott eszébe, ami ennél kínosabb lenne.

- Nézze, Mr Holmes, én csak…

- Mycroft, kérem. Egy ilyesfajta in flagranti után már igazán szólíthatjuk egymást a keresztnevünkön. Persze csak ha nincs ellenére.

- Okké, tehát Mycroft, én valójában véletlenül… - reszketeget sóhajtott és inkább hagyta az egészet – A fenébe is, a házasságom romokban hever, a két nagyobb lányom nekiállt kamaszodni, a munkám feszült, én meg egyszerűen túl vagyok terhelve. Egyszer a héten eljárok szórakozni, hogy kiszellőzzön a fejem, ennyi az egész. Enélkül azt sem venném észre, ha eggyel kevesebb gyereket vinnék be reggel az iskolába. Tudom, mert már történt ilyen.

Mr Holmes – Mycroft - bólintott.

-  Tudja, velem is történt egyszer egy hasonló, figyelmetlenségből adódó incidens. – Mycroft pontosan ugyanazzal a mozdulattal, amit Greg akkor látott Sherlocktól, amikor koncentrált, összeillesztette az ujjait – Pár éve egy felelőtlen séf miatt tűz ütött ki a munkahelyemmel szembeni étteremben. Az irodámból tökéletesen rálátni az épületre, nekem mégsem tűnt fel majd’ fél óráig, hogy baj van. Amíg az épületünk szirénarendszere nem kezdett riasztani és a tűzoltóság ki nem vonult, én a lehető legnagyobb nyugalommal intéztem a napi teendőimet egy lángoló felhőkarcolóval szemben.

- És a testőrsége…?

Mycroft mosolya a veszedelmesen jeges tartományba kúszott.

- Ezalatt kellemesen elkávézgattak a földszinten. Mondanom sem kell, már egyikőjük sem az alkalmazottam.

Greg nem kételkedett. A színpad felé tekintett; a rúdnál egy festett vörös lányka hajladozott, a zene felgyorsult, a fények a pódiumra összpontosultak.

Mondj már valamit, Greg, mondj már valamit!

- A fagy egyébként sokkal rosszabb. A tűznél. Már úgy értem, halálozási szempontból. Ezt sokan nem tudják.

- Parancsol?

Igen, ez pont a legideillőbb téma, gratulálok.

- A fagyhalál sokkal szörnyűbb, mint az égés. A hidegben az ember lassan szó szerint elbutul, a gondolatai lelassulnak. A végén még beszélni is elfelejt. Lassabban öl meg, mint a tűz, és kegyetlenebbül is. A Discovery-n láttam erről egy… – elhallgatott. – Össze-vissza beszélek, elnézést. A fáradság.

Mycroft az órájára pillantott, majd vissza.

- Tudom, hogy az öcsém a múlthét óta négyszer is járt a Scottland Yardon, és lekötelezne, ha beszélne róla. Lenne kedve meginni valamit egy csöndesebb helyen? Persze itt is maradhatunk, amennyiben ragaszkodik hozzá – a rúdon illegő lányra nézett és a lehető legarisztokratikusabb undorodó arckifejezést vágta, amit Greg valaha látott.

- Nem, dehogy. Én is… mennék már. Tudok a közelben egy kávézót.

- Nagyszerű. Kocsival van? Remélem nem. Jobb, ha nem, mert az enyémmel megyünk.

Úgyhogy beültek Mycroft kormányzati Jaguarba (Greg közben beletörődött, hogy taxival fog hazamenni), elhajtottak a Café del Marseilles-be, és Greg beszámolt és elmesélt mindent Sherlockról. Mycroft komoly arccal hallgatta, néha bólintott.

- Van testvére, Gregory?

- Egy öcsém. Elég álhatatlan alak, de tudja, a testvérem… szeretem. Ami a szívén, az a száján – Greg arcán halvány mosoly futott át. - Tegnap felhívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok, mert aggódik értem. A végén én hallgathattam, hogy életem legnagyobb baklövését követtem el a házassággal. – James Lestrade egyébként végletes puzzle-mániában szenvedett, ami érthető magyarázattal szolgált agglegény státuszára is.

Mycroft hümmögött és lehetetlenség lett volna kitalálni, mire gondol.

A végén kezet ráztak.

- A legközelebbi viszontlátásra, Gregory.

- Viszlát, Mycroft.

Greg nagy nehezen fogott egy taxit, aztán amíg hazafelé zötykölődött, Mycroft Holmes, mint civil férfi rejtélyén járt az esze. A kormány és a titkosszolgálat egy személyben, ez eddig rendben van, de mi a helyzet a köznapi emberrel? Greg nem tudta kiverni a fejéből, mennyire elkeseredett szemmel nézett rá, amikor Sherlockról beszélt.

Nekem legalább van családom, akik aggódnak értem, akik miatt érdemes felkelnem reggel, és akik meleg vacsorával várnak, ha hazaérek. Még Eva rosszabb napjain is bőven összetehetem a kezem, hogy ő a feleségem.

A fényes kirakatok egymást követve suhantak el Greg szeme előtt. Van Mycroftnak felesége? Gyerekei? Rokona Sherlockon kívül? Nem tűnt nagycsaládos-típusnak. Mycroft persze sosem beszélt a magánéletről, ahogy Greg sem az övéről, hiszen a kapcsolatuk (már ha lehet annak nevezni) nem erről szólt.

Vajon Mycroft Holmest is várja valaki otthon?

Éjfél előtt pár perccel ért haza, kifizette a taxit, borravalóval együtt.  A bejárati ajtó előtt piszmogott egy sort a kulccsal, és csak halkan köszönt be - Eva biztosan lefektette a kicsit. A házban viszont egészen sötét volt és csönd, a konyhában az ő terítéke kint, de az ételek elpakolva. Már mindenki rég aludt.


***
2010. június 19.

A találkozások Mycrofttal rendszeresítve lettek, attól függően, hogy Sherlock milyen gyakran avatkozott bele egy ügybe. Hol hetente, hol kéthetente, de összefutottak egy kávé, vagy egy autókázás erejéig. És ugyan még tartott egy egész kicsit Mycrofttól, de azt már derekasan tudomásul vette, hogy innentől két rémisztő Holmes is jelen van az életében.

Arra csak később jött rá, hogy az egyik Holmes legalább részben - a maga hátborzongató módján - szórakoztató, és minimum érdekes személyiség. Myroftnak megvoltak a különös szokásai, például az esernyő mániája, a sütemények utáni elfojtott vágya, vagy a messzemenő aggodalmaskodása öccséért, és hogy előszeretettel üzengetett a legfellengzősebb módokon Gregnek. (Legutóbb, amikor a reggeli fittség nevében Greg felliftezett az irodájához, a hangszóró adta tudtára lágy női suttogással, hogy délután Mycroft felkeresi. Utána hetekig csak a lépcsőt volt hajlandó használni.)

Evaval az utóbbi időben a házasságterapeuta ellenére is nehezen mentek a dolgok, úgyhogy Greg valahol örült is a kialakult helyzetnek. Kereste az ügyeket, amik elterelték a figyelmét, és lekötötték a gondolatait ideig-óráig. Mycroft meg az ő privát kis küldetése pontosan ilyen volt. 

Hogy az éjszakai morbid hármasgyilkosságról már ne is beszéljünk. Azt persze kevesen tudják, hogy egy felügyelő feladatai nem merülnek ki abban, hogy csőre töltött fegyverrel rosszfiúkat hajkurásszon, és hideg, sötét szobákban éles fényű lámpát világítson a szemükbe. Gregnek rengeteg papírmunkán is át kellett futnia, és ezt a részét cseppet sem élvezte. Dél óta űrlapokat töltögetett ki, és mappákat rakosgatott asztala egyik végéből a másikba, miközben átkozta a napot, amikor a főnökség „kiadáscsökkentés” címén elbocsájtotta a titkárnők jelentős részét.

Drága Mrs.Thompson, titkárnők gyöngye, ön volt a legjobb, hiányát soha, senki nem pótolhatja.

Tehát Gregnek volt épp elég baja. Délutánra még a légkondi is bedöglött.

Az általános munkahelyi káosz közepette toppant be Sherlock, megátalkodott eufóriával az arcán, egy közízlést mélyen sértő, sárga csíkos nyakkendőt szorongatva. Kabátot és sálat viselt, amitől Greget a masszív rosszullét környékezte meg. Ő a maga részéről rövid ujjú ingben éppen csak nem sült meg. Hőségriadó van az országban, az istenit, Holmes, tanulj meg öltözködni!

- Azonnal álljon le minden egység a nyomozással, Lestrade, megoldottam az ügyet! Itt a bizonyíték a mile end-i könyvelőnő bűnösségéről! – rikkantotta Sherlock, azzal győzedelmesen Greg arcába nyomta a nyakkendőt.

- Igazán örülök Sherlock, talán elmagyarázhatnád, miből gondolod, hogy… – Sherlock mély levegőt vett – Ne, inkább mégse. Ráér máskor.

Sherlock elégedetten tette zsebre a ruhadarabot. Kabátzsebre.

Még csak nem is működik a klíma, hogy bírja ki? Elég nyilvánvalóan nem evilági a pasas.

Greg törődötten hajolt vissza a papírok fölé; számítása szerint még van fél perce a nagy monológig. Ebben Sherlock kifejti a rendőrség impotenciáját és önön hozzáértését mindenfajta bűnügyben - az úgy kábé két perc -, aztán ha befejezte, úgyis kitalál magától.

Pecekkel később az önajnározás még mindig nem kezdődött el.

Felnézett. Sherlock várakozásteljesen fixírozta őt.

- Akkor…?

- Akkor mi? – Greg utálta, hogy egyszerűen mindig értetlen Sherlock mellett.

- Nekikezdesz végre a rosszul leplezett faggatásomnak? Mert lenne egy-két teendőm mára, és mennék. Igyekezz.

Mivel Eva legújabb szokásának élve, négy napja egyáltalán nem volt hajlandó hozzászólni, Greg hétközbeni társasági élete jelentősen megcsappant, és gyakorlatilag a nullára redukálódott. Ezért fordulhatott elő, hogy kiéhezve a szociális interakcióra, a Sherlockkal folytatott beszélgetést nem hagyta abba ezen a ponton, hanem visszakérdezett.

- Azt kérdeztem, kifaggatsz ma is, hogy legyen mit továbbadnod a bátyámnak, vagy ez alkalommal kihagyjuk, és elmehetek.

Tagadni, tagadni, Greg, tagadj! Érezte, hogy az arcára van írva az igazság, amit Sherlock is könnyedén leolvashatott.

Sosem tudott jól hazudni.

- Sherlock, honnan-

- Ne nevettess, nem volt valami nehéz kitalálni. Csak idő kérdése volt, mikor hálóz be téged is.
Greg értetlen arcát látva Sherlock nagyot sóhajtott.

- Igen, Lestrade. Nem te vagy az első és valószínűleg az utolsó sem, akit rávett, hogy utánam kémkedjen.

- És eddig mégis hány embert állított rád?

- Sokat. Régebben a hobbija volt, hogy minél többeket bízott meg a megfigyelésemmel. Az a gondja, hogy egy idő után mind lebuknak.

- Ahogy most én.

- Pontosan.

Sherlock nem zavartatta magát - pofátlan módon matatni kezdett Greg asztalán. Hosszas, megfontolt mérlegelés után, végül egy sündisznós irattartót szúrt ki magának. Greg beletúrt a hajába.

- Hát, a bátyád nem fog repesni az örömtől, ha megtudja, hogy felsültem. Nem vagyok túl hasznos, nem igaz? – ez sokkal szerencsétlenebbül hangzott, mint szerette volna.

- Nem hiszem, hogy szükséges lenne. Mármint, hogy felhagyj ezzel – tette hozzá Sherlock, továbbra is az irattartóval babrálva. -  Az ügyek miatt veled nem tudom megszakítani a kapcsolatot, ahogy a többi balfékkel és így legalább Mycroft sem egy sült bolondtól hallja az értesüléseit. Arról nem is beszélve, hogy mióta te viszed az információkat, a bátyám sokkal kevesebbet zargat telefonon. Személyesen már nem is keres, szerencsére. – Egyik kezéből a másikba dobta, majd a szeméhez emelte a sündisznót és folytatta a vizsgálgatását. – Mycroft bízik benned. Talán a személyiséged, talán a hivatásod miatt, mindenesetre én örülök, hogy így alakult. Nem bánnám, ha továbbra is lekötnéd őt, Lestrade.

Greg kétkedve rázta meg a fejét.

- Nem ismerem túl jól a bátyád, de szerintem az a szó, hogy bizalom, nem szerepel a szótárában.
Sherlock befejezte az irattartó tüzetes ellenőrzését majd minden bűntudat nélkül a kabátzsebébe mélyesztette. Az ajtó elé lépett - Greg egy pillanatra Mycroft fensőbbséges gőgjét vélte felfedezni a tartásán.

- Így vagy úgy… számomra teljesen mindegy, amíg távol tartod tőlem a bátyámat – Sherlock meglapogatta a zsebét, és a kilincs után nyúlt – További szép napot!


***
2010. június 24.

- El kell, hogy áruljam Mycroft, ez egy nagyon jól sikerült este volt. Nagyo… – hukk. – Nagy… – hikk. - Mondom, – a csuklás csak nem akart elmúlni – Nagyon.

Greg valószínűleg többet ivott a kelleténél – ezzel ő is tisztában volt.

Azzal is, hogy nem éppen Mycroft a megfelelő társaság a berúgásos búfelejtésre.

Azzal is, hogy ezen a héten ez már a második találkozásuk, ami nem egyszerűen szokatlan, de indokolatlan is. 

Amikor ebédről visszaérkezve egy rövid, kézzel írt üzenet várta az asztalán („21:00, Picadilly Café, M. Holmes”), bevillant neki Sherlock eszmefuttatása a bizalomról és a kimaradozó hívásokról, meg a teljesen mindegy, amíg távol tartod tőlem a bátyámat-ról. Nem tudta, hányadán álljon a Holmesék között dúló testvérháborúval (amibe szemmel láthatóan alaposan belekeverték), tehát azt tette, amit minden valamirevaló férfi tesz, amikor nem tud mit kezdeni a körülötte kialakuló helyzettel: egyszerűen nem foglalkozott vele.  A gondok megoldására az evolúció során kifejlesztett „tégy úgy, mintha misem történt volna” technikát alkalmazta és ez eddig egészen bevált.

Mondjuk.

Sajnos így a munkaideje jelentős részében arra kellett koncentrálnia, hogy ne gondoljon se Mycroftra, se Sherlockra, ami elég nagy erőfeszítést igényelt, de végül még ez is elkönyvelhető fél sikernek.

Greg már pontban kilenckor a bár előtt téblábolt. Meglepően meleg volt az utcákon, az időjárás jelentés meg csak még nagyobb hőséget jósolt a következő időkre. Mycroft kivételesen testőr, autó és a többi tartozék nélkül érkezett; lassan ballagott az alkonyatban, sikkesen, ő meg az esernyője, amit rafinált mozdulattal minden második lépésnél megforgatott. Greg a lányainak kisebb korukban gyakran olvasott Alice Csodaországban-t, és a közeledő Mycroftról pont egy Caroll-féle szürreális alak jutott eszébe.  Csodálatos, szemkápráztató, és fölöttébb veszélyes.

- Szép estét, Gregory.

- Önnek is – Bolond Esernyős, Bolond Esernyős! – khm, Mycroft.

A Picaddilly Café tömve volt, mint minden normális hétfő este, minden normális belvárosi hely, szóval Greg azzal a lendülettel, amivel belépett a bárba, már fordult is volna vissza. Mycroft viszont nem zavartatta magát, intett a főpincérnek, váltott vele néhány roppant méltányos szót, és csodák csodájára lett egy csinos kis asztaluk, a legjobb asztal a bárban, szeparáltan a többitől. Greg tulajdonképpen már meg sem lepődött.

Ahogy elhelyezkedtek, Greg a következő mondattal talált nyitni:

- Mycroft… Sherlock tud rólunk.

Fejben még jól hangzott, de kimondva annyira drámai és kínos volt, hogy inkább gyorsan el is hallgatott. Férfias zavarában az arra járó pincértől két pohár whisky-t rendelt és azon nyomban legurította a sajátját, Mycroft fürkésző tekintetétől hajtva.

Máris sokkal felszabadultabbnak érezte magát.

- Egyébként csalódott is lennék, ha Sherlock nem vette volna észre előbb, vagy utóbb – terelte vissza a témát Mycroft, ide-oda lötykölve az italt a poharában. - Mondott még valamit? Fenyegetőzött, hogy elköltözik Londonból, vagy próbálta megvesztegetni magát valamiféleképpen…?

Greg meglepetten nézett rá.

- Nem, te jó ég, dehogy. Azt mondta, nem zavarja, és hogy inkább én, mint valaki idegen.

- Érdekes. Mondott valami mást?

Megköszörülte a torkát. Mióta te viszed az információkat, a bátyám sokkal kevesebbet zargat telefonon. Mycroft bízik benned.

- Nem. Csak ezt.

Mycroft megfontoltan belekortyolt a whisky-jébe. Greg csak bámult maga elé, és maga sem tudta a miért, egyszerre úgy érezte, belepusztul, ha nem adhatja ki magából a gondjait.
Mycroft Holmes a két lábon járó misztikum és csoda, most felfedeztem egy újabb képességét.

Leintett egy pincért, kért maguknak még egy kör whisky-t és akadozva beszélni kezdett, rá- ráhunyorítva Mycroftra, aki csendben, nyugodtan ült vele szemben. Greg egyre bátrabban mesélt a feleségéről, a terapeutáról, a három lányáról, akik közül kettő máris túl idős volt ahhoz, hogy értse őket, a vidéken élő szüleiről és a nagy elvárásaikról, a munkájáról.

Mycroft végignézte, Greg hogyan dönt magába még négy pohár whisky-t, miközben ő maga befejezi azt az egyet, amit még másfél órája rendelt.

- Lefogadom, Mycroft, hogy nincsenek házastársi problémái.

- Hát nincsenek.

Ebben maradtak.

Most pedig a Piccadilly-n botladoztak és Greg nem volt képes egy tőmondatot kimondani csuklás nélkül.

- Gregory, biztos minden rendben? Kicsit… ingatagnak tűnik.

- Óh, persze. Szuper. Szuperül vagyok. Remekül. Hopp, járdaszegély.

Mycroft nagyot sóhajtva belekarolt a kótyagos Gregbe, úgyhogy majdnem együtt vágódtak el, de aztán mégsem. A fordulatot Greg hangos kacagással fogadta és további értelmetlen szókapcsolatokat alkotott.

- Mycroft… Myyycrrofffft… Az a helyzet… Lebuktunk. Lebuktunk…!!! Ez a helyzet.

- Már mondta, Gregory.

- Az… lehet. De attól még ez az igazág. És az fontos. Az igazság.

- Nem iszik gyakran, igaz? Nem bírja az alkoholt.

- Az igazságok odaát vannak. A fontosak. A legfontosabbakat meg ki se mondjuk… Ez itt a baj, Mykorf… Myfcor...

- Mycroft.

- Az – akkorát bólintott, hogy a nyaka is belereccsent. – Van itt valami, amit kérdezni akartam, mi is…? Igen, maga szerint van ember, aki képes lenne elviselni az öccsét hosszútávon? – egy újabbat csuklott – Csak mer’ egy ideje foglalkoztat ez a… ez a… ez. Ha találnánk neki valakit, egy lakótársat mondjuk, máris nem kellene utána nyomoznom. Egyszer feltétlenül meg fogom kérdezni, ki lenne számára ideális. De komolyan.

- Szerintem nincs olyan ember a világon, aki megfelelne az öcsém igényeinek. Olyan meg még kevésbé, aki ne akarná őt orrba vágni az első pár nap után.

- Én sosem akartam őt orrba vágni. Vagy legalábbis ritkán.

- Ön egy áldott jó lélek, Gregory.

Greg ettől annyira felderült, hogy majdnem sikerült öt egész lépést megtenniük zökkenőmentesen. Aztán megtorpant, bűntudatosan csuklott egy utolsót és a járdára meresztette a szemét.

- Elképzelhető, hogy pillanatokon belül nagyon rosszul leszek.

- Uram irgalmazz.

Greg végül nem lett nagyon rosszul, sőt sikerült a saját lábán hazatalálnia, Mycroft pedig magához mérten meglepően készségesen asszisztált a művelethez, és mire végül sikerült kiszednie a pontos lakcímet Gregből, már egészen hatékonyan működtek együtt.

Nyugodt családi ház, nyugodt családias környéken. Greg sűrű nyeldeklések közepette pislogott fel rá. A kapujuknál álltak.

- Azt hiszem, az alakításomra holnap nem leszek túlzottan büszke.

- Abban egészen biztos vagyok. – Greg nem tudta, képzelődik, vagy valóban bizonyosfajta gyengédséget hallott ki Mycroft hangjából. Ettől még erősebben gyötörte a bűntudat.

- Én egyébként nem szoktam… Soha nem, de tényleg, egyszerűen…

- Tudom, Gregory, tudom. – Mycroft körbenézett a kihalt utcán - Vegye elő a kulcsát, hátha boldogul egyedül a zárral. Megvárom, amíg bemegy.

Greg előhalászta a kulcscsomóját, és már most józanabbnak érezte magát, mint induláskor - kinyitotta a kaput és jó éjszakát kívánt. Mycroft kifürkészhetetlen arccal nézett vissza rá. Mire a verandáról visszanézett, az utca már üres volt. Bolond Esernyős sehol.

A bejárati ajtónál Eva fogadta, és amennyire Gregnek sikerült felfognia, elég dühös volt. A hangtartományt, amiben kiabált, szinte nem is volt emberi és egyre feljebb kúszott.

- Most elképesztő türelmeset tanúsítva, megvárom a magyarázatot, miért jössz a héten már másodjára éjfél után! Tudod, hogy nem kérem számon, mit csinálsz, de ez… Greg, te részeg vagy? Remélem tudsz legalább öt jó okot, amiért nem kellene most azonnal kidobjalak itthonról!

Greg kettőig jutott.

***
2010. július 2.

Június utolsó napján, egyre hangosabb és ingerültebb házastársi vitákat követően, Greg összepakolta a legszükségesebb holmijait és öccséhez költözött. Húsz évet próbálok bőröndbe gyömöszölni, és nem érzek még csak megkönnyebbülést sem. Larának, Bethany-nak, és a kicsi Mirandának nem mondott valami sokat, amikor eljött - a két nagyobb elég idős volt már, hogy maguktól is rájöjjenek, a kicsi még túl fiatal. Eva úgyis beszél velük, és ha szerencsém van, nem tömi tele a fejüket hülyeséggel.

James megértéssel fogadta három szobás agglegény lakásán. Miközben beengedte az ajtón, lábával arrébbtologatott pár puzzle-táblát, aztán megütögette a hátát, és egy bátorítónak szánt jobb így mindenkinek, Greg félmondatot is megeresztett. A délután további részében főképp csak hallgattak, de este James letelepedett Greg mellé egy nagy tál frissen pattogatott kukoricával és négy doboz sörrel, és hangos kommentárokkal tűzdelve végignézték a Csillagok Háborúja klasszikus trilógiát.  Leszámítva a Blu-Ray lemezt meg az 5.1-es sztereóhangzást, megint olyan volt, mint kamaszkorukban. Greg jó ideje nem érezte ilyen felszabadultnak magát; sörrel a kezében hadonászott és Jamesszel kórusban szavalta, hogy „Maguk nem ezeket a droidokat keresik.”. Mintha lehetne újra tizennyolc, tele kihívásokkal, álmokkal és reményekkel, a nagybetűs, váratlan és kiismerhetetlen Élet előtt állva, készen mindenre.

Azok az idők régen elmúltak.

Más idők viszont eljöttek, és Greg egyszerűen sosem érezte szükségét, hogy panaszkodjon.

Még annak ellenére sem, hogy a Scotland Yardon, a nap végéhez közeledve a légkör kezdett a bolondok házáéhoz hasonlítani. Greg nem látott más kiutat, mint berendelni magához egy doboz édes-mézes fánkot és elkárhozni.

Már a harmadik süteménynél járt, amikor benyitott hozzá Sally Donovan.

- Uram, most telefonáltak Cardiff-ból. Van valami ronda postai gyilkosságuk, de nem boldogulnak vele. A segítségünket kérték.

Greg elérkezettnek látta az időt, hogy felkeresse Sherlockot - aki amint meghallotta a tett pontos idejét és az áldozat hajszínét, izgatott hadarásba kezdett. Gregnek az egészből csak annyit sikerült kihámoznia, hogy ne mozduljon, mert azonnal bemegy hozzá.

Az azonnal jelen esetben tényleg azonnalt jelentett, mert Sherlock alig pár perc múlva már Greg mellett toporgott és minden öt évesnek becsületére váló hisztis türelmetlenséggel körözött fel-alá az irodában. Greg biztosra vette, hogy még három perc és megőrül.

Szerencsére ekkor telefonáltak Cardiff-ból, hogy küldenék a helyszínelés adatait, így amíg a faxot várták a részletekkel, Sherlock lehuppant Greg mellé, aki egy bögre kávéval próbálta életben tartani magát.

- Nem tudom, mit csinálsz vele Lestrade, de ne hagyd abba. Működik.

- Mármint-

- Mármint Mycrofttal. Már nem is hívogat, egyáltalán nem.

A fax közben bekapcsolt és elképesztő lassúsággal köpni kezdte a lapokat.

- Amikor azt mondtad, csinálok vele valamit…

Sherlock vállat vont.

- Engem nem érdekel, a ti dolgotok. Mycroftnak mindig is volt egy sajátos ízlése, te meg most válsz.   Gondolom ez bekavar  a nemi orientációdba, a bátyám pedig éppen kéznél van, ha kísérletezni akarsz. Nem mondom, hogy a legjobb választás, de érthető.

Greg válaszul kiköpte a kávéját, és gyorsan kimenekült egy törlőrongyért.

A továbbiakban aztán kínosan ügyelt rá, hogy még csak utalás se hangozzon el Mycrofttal kapcsolatban, és igyekezett minél hamarabb kiterelni Sherlockot a részlegéről. Mycroft ez alkalommal a szokásosnál is gyorsabban reagált: alighogy Greg egyedül maradt, az újonnan megjavított légkondicionáló vidám csipogásba kezdett, és egy rövid üzenet jelent meg a kijelzőjén (Greg eddig észre sem vette, hogy van neki olyanja).

- Pontban 18:00-kor a Yard előtt. M. H. – mormogta. – Ezt meg, hogy… Istenem, lehetne még ennél is felvágósabb?

Amikor a megbeszélt időpontban kilépett az utcára, gyakorlatilag fejbecsapta a hőség. Gregnek nem is az embertelen meleggel volt a baja – azt még elviselte volna – de a nehéz, párás levegővel, ami pár napja Londonra telepedett, nem tudott mit kezdeni.

A Jaguar az épület előtt várta, Mycroft a vezető ülésről szállt ki.

- A sofőr?

- Betegszabadságon.

Greg erősen kételkedett abban, hogy a kormány ne tudna elegendő mennyiségű alkalmazottat biztosítani a politikusai számára, de nem tette szóvá. Az utat csendben tették meg. Végül a Carlton Hill környékén álltak meg, egy hatalmas, impozáns ház előtt.

- Megérkeztünk, Gregory.

- Hova is?

Mycroft nem válaszolt, csak kitessékelte az autóból.

Átvágtak a precíz díszkerten, felmentek egy grandiózus lépcsősoron és csak amikor Mycroft elővette a kulcsát, esett le Gregnek, hol is vannak. A szívét egy pillanatra a meghatott megtiszteltetettség melege járta át - valószínűleg nem sok ember mondhatja el magáról, hogy járt Mycroft Holmesnál.

A házat régimódi bútorokkal rendezték be és meglepően otthonosnak tűnt – Greg valami sokkal ridegebb, könyörtelenebb belső térre számított.

Aztán feltette a kérdést, ami az elmúlt öt percben birizgálta a torkát.

- De miért vagyok én itt?

- Természetesen, hogy Sherlockról beszéljen.

- Igen, addig oké – tanácstalanul beletúrt a hajába, ahogy körbenézett – De miért pont önnél? Mármint félre ne értsen, nagyon… hangulatos a lakása, tényleg.

- Köszönöm.

Greg töretlenül várta a választ a kérdésre, de Mycroft ismét gondos rutinnal ignorálta, mire beletörődően sóhajtott. Mycroft vállfára akasztotta a kabátjaikat, majd Greg felé fordult.

- Az elmúltak tükrében félve kérdezem, de szolgálhatok valami itallal?

- Hát, most, hogy mondja, egy pohár víz jól esne.

Mycroft bólintott és a konyha felé vette az irányt.

- Nézzen nyugodtan körül, és érezze magát otthon – a hangja a lakás egy távolabbi pontjából vízhangzott.

Greg elindult a bejárattól vezető folyóson, és rögtön meg is torpant – a falon egy fénykép függött Mycroftról és Sherlockról, nagyjából tíz évvel ezelőttről. Beállított kép lehetett – a műmosolyokból következtetett erre. Sherlock kamaszként gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki, mint huszonhét évesen, leszámítva, hogy még cingárabbnak tűnt. Mycroft ezzel ellentétben egy kicsit pufókabb volt a képen.

Greg körbenézett – közel s távol csak ezt az egy fényképet látta kiakasztva.

- A nappali a folyosó végén van, mutatom az utat – szólalt meg Mycroft a háta mögül.

- Oh – Greg összerezzent és ellépett a faltól. – Odaindultam én is, csak-

- Nem probléma. Kövessen.

A helyiségben, ahová beléptek, feltűnő rend és tisztaság uralkodott – legalábbis Gregnek feltűnt az öccse rendetlen lakása után. Mycroft a dohányzóasztalra tette a két poharat.

- És hol van a kedves Mrs. Holmes? – tudakolta Greg, ahogy bekukkantott a mellettük lévő szobába.

 - Nincs semmiféle Mrs. Holmes.

 Greg zavartan nézett a férfire. Mycroft bízik benned. Csak tartsd távol tőlem.

- Nincs?                            

- Nincs.

- Oh.

Oh, bizony, Greg. Mycroft a következő pillanatban mellette termett, egészen, egészen közel, és Greg nem gondolta, hogy valójában ennyire alacsony, de minden kétséget kizáróan Mycroft lazán fölé magasodott. Egyszerre tudatosult benne, milyen jelentéktelen a közelében. Greg levegő után kapott és egy jókorát lépett hátra.

Elég lehangoló védtelennek érezni magad, ha egy istenverte rendőr vagy.

- Nos, Gregory, őszinte leszek. Már jóval az első találkozásunk előtt készítettünk rólad feljegyzéseket - mint az öcsém munkaadója ez nyilván elkerülhetetlen. Valljuk be, nem túl érdekfeszítő az életed. Vergődsz egy kibírhatatlan házasságban, gyerekeket nevelsz, igyekszel jó apa lenni, több, kevesebb sikerrel. A munkád az életed, még annak ellenére is, hogy mióta az öcsémet ismered, erősen megkérdőjelezhető a hozzáértésed és a szükségességed. Ez eddig annyira átlagos, amennyire csak lehet. – Apró szünetet tartott és egy fellengzős mozdulattal megigazította a nyakkendőjét. - Azonban valamilyen, számomra is ismeretlen okból nem hagysz nyugodni. Van benned valami – és a jó ég tudja, mi az, de felkavar és megbolondít, és nem vagyok miatta önmagam. Ezt pedig nem állhatom. – a tekintete Greg ajkaira tévedt.

Mycroftnak mindig is volt egy sajátos ízlése… Greg teljesen üresnek érezte a fejét. Szédült.

- Én nem vagyok meleg.

- Persze, hogy nem. Ennek ehhez nincs is köze. – Mycroft írisze vibrált, veszélyesen csillogott - Te is tudod, hogy nincs, Gregory.

- Már nem fogunk Sherlockról beszélni, mi?

Mycroft a leggúnyosabb hideglelős vigyorával válaszolt.

Oké, akkor azt hiszem itt az ideje menekülnöm.

Gregnek elakadt a lélegzete. Örökre ez a kép fog benne élni, ahogy Mycroft elszívja előle a levegőt és a szemében villámok cikáznak. Elbűvölő volt, de nem könyörtelen, Greg ezt rögtön érezte.

És ennek így nem volt semmi értelme.

Megcsókolták egymást, azaz Mycroft megcsókolta őt, Greg pedig abban a pillanatban darabjaira esett szét, fénysebességgel zuhant ki saját magából, a lábából kifutott az erő. Mycroft ajkai kemények voltak, csak alkalmazkodni lehetett hozzájuk, irányítani semmiképp. Rémületes és felszabadító volt egyszerre.

A félelme aztán egyik pillanatról a másikra átcsapott vak haraggá, belemarkolt Mycroft rendezett rézszín hajába, tépni kezdte a csinos öltönyt és a drága nyakkendőt. Megtántorodott, de Mycroft nem eresztette - és valahogy mindennek ez volt a lényege, hogy Mycroft nem ereszti el. Ahogy a vélt hálószoba felé sodródtak egyre kevesebb és kevesebb ruhadarabban, Gregben halványan felrémlettek ellenérvek és gátak. Aztán rövid úton elhessegette őket. Férfi vagyok, igen, ő is. De nem ez lenne az első alkalmad, Greg, szóval meg se próbálj úgy tenni, mintha nem kívánnád őt. Ne gondolkozz, az istenit, ez most nem erről szól.

Tényleg nem erről szólt.

Jég, jég, jég.

Tudnék szabadulni tőle?

Nem, persze, hogy nem, az egyszerűen lehetetlen lenne.

Greg meztelen háta a lepedőnek simult - a hideg textil megborzongatta, a fölé boruló Mycroft felégette.

Az igazi kérdés az: akarnék-e szabadulni, ha tudnék?

Ahogy a képek szilánkossá váltak és csak az ízek és a hangok maradtak, Gregben felrémlett a válasz.

***
2010. július 4.

Két nap telt el.

Éppen az utolsó darabokat illesztette a helyére a Big Bent ábrázoló kirakósban és nagyon büszke volt magára.

Greg egy jelentésre várt, amikor eszébe jutott, hogy a múltkorjában vett, ötven darabos gyerek puzzle - amit James-nek szerzett be szívatásból-, még mindig a dzsekije belső zsebében van. Hogy elüsse valamivel az időt, kibontotta és nekiállt rakosgatni – be nem vallotta volna, de élvezte a dolgot. Végül is, amíg nem érkezik meg a jelentés…

Csörgött a mobiltelefonja, ő pedig gondolkodás nélkül felvette.

- Gregory Lestrade beszél.

- Üdvözletem Gregory, itt Mycroft Holmes – szólt bele egy puha hang.

Greg lefagyott. Azt sem tudta, hová legyen zavarában (ahogy azt sem, mikor adta meg a számát Mycroftnak). Kettőt nyelt, de nem jött ki hang a torkán, szóval köhögött, először csak időhúzás végett, aztán már annyira, hogy levegőt sem kapott.

- Gregory, minden rendben?

- Igen, egy pilla – félrerakta a telefont, nagyokat lélegzett és visszaemelte a kagylót a füléhez. – Öhm, szóval helló – megköszörülte a torkát. – Segíthetek valamiben?

- Reméltem, hogy igen – Mycroft maga volt a megszokott közömbösség.

Ez azért mellbe vágta Greget.

 Most tényleg úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi? Komolyan?

- Tegnap az öcsém jelen volt az esti gyilkosság helyszínelésén, ha az értesüléseim megbízhatóak
– Mycroft szájából ez elég ironikusan hatott; ha valaki, akkor ő pontosan tudatában volt az értesülései megbízhatóságának. - Leköteleznél, ha elmondanád a részleteket.

Aha, úgy teszünk.

- Hol találkozzunk? Mondanám, hogy átfurikáztatlak hozzám, de abból ítélve, amilyen sietségben tegnap reggel elhagytad a hálószobámat, ez most fel sem merül lehetőségként.

Vagy mégsem.

- Gregory, kérlek, megtennéd, hogy abbahagyod a puzzle darabkák keresését, és válaszolsz végre?

- Mégis honnan…

- Ugyan. Ne kérdezd meg.

- Oké. Oké, mindegy. – Vegyél egy mély levegőt, Greg. – Szóval nekem abszolút megfelel nálad.

Kis szünet következett a túlvégről.

- Annak ellenére átjössz hozzám, hogyan alakult a legutóbbi találkozásunk?

Greg megrázta a fejét.

- Figyelj, Mycroft, hülyeség lenne kerülgetni a témát és úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, szóval játszunk nyílt lapokkal – megdörgölte az állát. - Az az este egyszerűen… egyszerűen megtörtént, és ennyi. Te is akartad, én is akartam, megesik az ilyen. Ha jól sejtem, neked sem ez volt az első tapasztalatod férfival, szóval… Nekem ezzel semmi bajom, és nem is érzem úgy, hogy szégyenkeznünk kellene miatta, vagy ilyesmi. Folytassuk ott, ahol abbahagytuk. - Csak kimondtam. - Én figyelem Sherlockot, te megnyugodsz az információktól, és kész.

- Akkor kimegyek eléd – mondta végül kis hallgatás után Mycroft. – A szokásos hat óra megfelel?

- Tökéletes.

Gregnek minden oka megvolt, hogy a legjobbakat feltételezze a találkozásról; megtörték a kínos csendet, tisztázták a tisztáznivalókat, úgyhogy most már könnyedén túlléphetnek rajta. Minden marad a régiben.

Elég magabiztosan jelentette ki magának, hogy a múltkori eset minden kétséget kizáróan soha nem fog megismétlődni.

Soha.

Soha.

Ha nem vesszük figyelembe a Mycroft nappalijában négy órával később elfogyasztott másfél üveg félszáraz Chateau Haut-Brion-t, Mycroft átható pillantásait, akárhányszor Greg kigombolt még egy gombot az ingén a rettentő hőségre hivatkozva, majd a tényt, hogy végül is még az ebédlőben egymásnak estek - akkor kijelenthetjük, hogy Greg maradéktalanul betartotta az elhatározását.

***
2010. július 17.

Minden gondos ember rendelkezik mentális listával bizonyos dolgokról. Ezek a listák főképp rendszerezésre szolgálnak, fejben összeállítva, mint például „Az Unokáimnak Szánt Emlékeim” vagy „A Leggyönyörűbb Nők, Akikkel Találkoztam” és kevésbé költőiek is, mint a „Holnapi Teendőim”.

Gregnek, rendszerető férfi lévén, szintén megvoltak ezek az általános listái, plusz egyel kiegészítve - a ritkán használt, ám annál nagyobb jelentőségű a „Dolgok, Amiket Rohadt Sürgősen Ki Kellene Vernem A Fejemből” című.

Az utóbbi időben pontosan két pont szerepelt itt.

Az első, amikor pusztán atyai óvatosságból, kihallgatta legnagyobb lánya, Lara beszélgetését a barátnőjével. Lara a rá jellemző vad beleéléssel fejtette ki volt barátja nyelvi-ügyefogyottságát, ha érted Maggie, mire gondolok, és hogy a mostani pasija mennyivel élvezhetőbb minden téren. Greg falfehér arccal tette a helyére a kagylót, utána meg hányingerrel kóválygott napokig, és soha többé nem hallgatta ki senki telefonálását.

A második pont… a Mycroft Holmesszal elcsattanó csók.

Csókok.

És a szex… három alkalommal.

Néggyel, ha szigorúan vesszük.

Egyszer még fel is kereste Sherlockot, hogy okot adhasson magának a találkozásra. Greg legalább a méltósága illúzióját meg akarta őrizni.

Szóval amikor Mycroft Holmes üzent a kávéautomatán keresztül, egészen határozott elképzelései voltak arról, hogyan fogja megmondani neki: eddig és ne tovább.

Ez az elhatározása egészen pontosan addig tartott, amíg meg nem pillantotta Mycroftot.

Onnantól ismét minden a megszokott forgatókönyv szerint alakult – kellemesen elcsevegtek az autóban, aztán kiültek a kertbe és ott is, majd Greg realizálta, hogy már elmúlt fél kilenc, és hogy észre se vette, hogy elrepült az idő, de most már menne, szóval kitértek Sherlockra (hiszen végtére is miatta találkoznak), de a dolgok addigra kicsit összegabalyodtak és jött a filmszakadás. 

Greg szeretett volna félni Mycrofttól; szándékában állt, hogy féljen tőle, mert akkor legalább lenne racionális magyarázata a történtekre - mondjuk mondhatná, hogy annyira megrémült, hogy ellenkezni sem mert. Mycroft szerette kontroll alatt tartani az embereket és birtokában is volt minden ehhez szükséges képességnek - de mindemellett sebezhető és magányos is volt. 

Greg a filmszakadás után három órával, a kanapén tért magához, amint levegő után kapkodva Mycroftra roskad, az élete során tapasztalt legteljesebb orgazmus utáni eufóriában úszva.

- Te-te jó ég, Mycroft, ez… döbbenetes volt.

- Enyém a megtiszteltetés, Gregory – zihálta és teátrálisan hajbókolt egyet, aztán végigsimított Greg vállán.

***
2010. július 29.

Gregnek állandósult programjai mellett (mint a gyerekek hazahozatala az iskolából, a hosszas, kimerítő vitatkozás édesanyjával a válásról, vagy az öccse lakásának rendben tartása), immár számolnia kellett Mycroft Holmesszal is. És mivel ez a fordulat még több bonyodalmat hozott az életébe, úgy érezte, az a minimum, hogy Mycroftnak is számolnia kell vele.

Az első pár alkalom, amit a Mycroftnál töltött, a férfi invitálására történt. Mindketten úgy tettek, mintha nem tudnák, mire megy ki a játék és ez működött egy darabig. Aztán már csak bevágta magát a Volvojába és elkocsikázott hozzá.

Az első ilyen önkéntes akciójakor Mycroft a nem éppen szívderítő szénanátháját igyekezett kiheverni, sok gyógyszer és még több tea közreműködésével. Mivel utoljára Diana hercegnő halálakor csöngetett nála bárki, elég készületlenül érte a dolog. Egy szál pizsamaköntösben nyitott ajtót, a zsebében töménytelen mennyiségű zsebkendővel. Az arcán a vérbeli ariszokratikus-Holmes kifejezés játszott, amit még az sem csorbított meg, hogy az orra vöröslött a sok tüsszögéstől. 

Greg csak úgy tündöklött a verandán.

- Gregory? – Mycroft meglehetősen zavartnak tűnt – Te meg mit keresel itt?

- Gondoltam meglátogatlak, mert furcsának hangzottál délelőtt a telefonban – tekintete megakadt egy kikandikáló zsebkendőgalacsinon – Legalább most már tudom, miért. Hoztam karamellás sütit.

Mycroft elég döbbenten meredt rá, de félreállt az ajtóból. Némán figyelte, ahogy Greg felakasztja a kabátját és otthonosan besétál a konyhába. A kezében egy-egy doboz süteményt tartott, méghozzá Mycroft kedvencei közül.

Csendben becsukta a bejárati ajtót.

***
2010. augusztus 7.

Tulajdonképpen mit is csinálunk mi együtt?

Greg a héten párszor feltette magának ezt a kérdést, és még mindig nem sikerült igazán kimerítő választ adnia.

Sokadik végiggondolás után végül arra jutott, hogy ha két felnőtt férfi kellemesen eltöltik az idejüket egymás társaságában a munkanapokon, beleszámítva némely hétvégét, fizetett szabadságot, és állami ünnepet (amit Greg akár a gyerekeivel is eltölthetett volna, ahogy arról Eva felháborodva számolt be barátnőinek) abban igazán semmi kivetnivaló nincs.

A szex meg már csak hab a tortán.

Noha a kapcsolatuk még éppen egy hónapos volt, Greg máris több időt töltött Mycroftnál, mint a lakásán. James éppen ezért tántoríthatatlanul meg volt győződve afelől, hogy bátyja valami komoly nő miatt nincs otthon, és ezen aggodalmának hangot is adott.

- Basszus, bátyó, még el sem váltál, már kötöttségek után nézel… - csóválta meg a fejét és laposkúszásba kezdett, hogy jobban lássa a szanaszét szóródott puzzledarabokat. Gregnek ilyenkor nagyon nehezére esett komolyan vennie. - Tudod kapcsolatfüggőknek hívják az olyanokat, mint te.

Greg nem érezte magát kapcsolatfüggőnek, viszont hosszú ideje először kiegyensúlyozottnak.

Elhasalt Mycroft ágyán és észre sem vette, hogy hangosan is kimondja.

- Mycroft, tulajdonképpen mit is csinálunk mi?

- Én éppen dolgozom, te meg az ágyamon fekszel.

- Úgy értem, együtt.

- A hálószobámban tartózkodunk.

- Mycroft – kis szünetet tartott, hogy végiggondolhassa - Járunk?

- Nem hiszem. És most befejezném ezt a levelet a szír miniszterelnökhöz.

Greg a hátára fordult és a plafonra meredt.

Tulajdonképpen mit is csinálunk mi együtt?

Most először futott át az agyán a függés lehetősége. Az olthatatlan hiányé. Az, amit eddig megtapasztalt, és az, amit ezután fog, ha Mycroft mellett marad.

Nekem erre baromira nincsen szükségem.

***

2010. augusztus 15. 

Greg egy hete nem látta a sötétített ablakú Jaguart.

Nagyon, nagyon régen társalgott vele utoljára egy pénzautomata.

Augusztus közepe, a hőség fojtogató és igenis, Londonban sosincs ilyen meleg.

Esetleg ha hordana magával egy kis ventillátort. Vagy valami trükkös napellenzőt. Amíg kilép a lakásból és a parkolóhoz ér, éppen kétszer ég halálra az UV-sugárzástól.

Oké, nem lehet, hogy ennyire függjek tőled, egyszerűen nem lehet. Mycroft, a rohadt életbe, mit művelsz velem? Nem vagyok normális.

Ilyenkor esernyőre sincs szükség.

Egészen biztosan nincs.

… Nem kapok levegőt.

***
2010. augusztus 17.

- Nézd, ez így – Greg mély levegőt vett – ez így nem mehet tovább.

Mycroft a dolgozószoba közepén tevékenykedett; kétkilónyi fontos államügyet egyensúlyozott át háromstócnyi még fontosabbra. Kérdőn fordult Greg felé.

- Parancsolsz?

- Azt mondtam, ez így nem mehet tovább.

Mycroft letette a papírokat és kimozgatta a vállát – négy napja egyfolytában dolgozott, szünet nélkül gyakorlatilag – hol a hivatalba rohant, hol a parlamentbe.

A maradék időben nyilván nem gondolt senkire.

- Mi nem mehet így tovább?

- Ez. Kettőnk. Mi. Nem folytathatjuk.

Mycroft egy másodpercre megállt a pakolásban aztán megragadott még pár vastag mappát és a könyvespolc felé vette az irányt.

- Fejtsd ki.

- Ezen nincs mit kifejteni. Elfajultak a dolgok, és ezt már így… Eltűntél egy hétre. Azt sem tudtam merre vagy.

- Legközelebb telefonálok, de erre legutóbb nem volt lehetőségem.

- Nekem családom van, nos, még részben az enyém. Lányaim, a munkám… Neked meg… hát ott van az egész brit nép.

- Így igaz. Tehát? - Mycroft megrázta a fejét és úgy tűnt, tényleg nem érti.

- Tehát? Fejezzük be.

- Már megbocsáss, de ebben nincs sok logika.

- Csak fejezzük be. Még idejében.

Mycroft elkapta Greg pillantását. Az ablak felé fordult; odakint szél hajlította meg a fákat, az ég tompa szürke fényben vibrált.

- Úgy tűnik, vihar közeledik.

- Hogy?

- Lényegtelen.

Hát persze, hogy az. Greg fáradtan sóhajtott; túl akart lenni ezen, vissza akarta kapni a régi életét, a hétköznapibbat, a kevésbé felkavarót.

- Valahogy nem erre számítottam az elején. Nem gondoltam, hogy… Hát, tudod – nyelt. – Az öcséddel kapcsolatban meg… Én szívesen átadom továbbra is az infókat. Tényleg nem zavar be semmibe, szóval felőlem, ha neked nem gond… Csak ezt hagyjuk abba.

Mycroft ellépett az ablaktól. Ez a nyár is túl hamar múlt el.

- Teljesen igazad van, Gregory – mondta végül. – Azt hiszem, valóban ez lesz a legjobb megoldás.

Mycroft visszafordult az irataihoz, és többet nem szólt. Greg bólintott, aztán kifordult a dolgozószobából, le a lépcsőn, be a kocsiba, és haza hajtott.

***
2010. augusztus 19.

Kiküldetés Pakisztánba.

Mycroft nem mondta, hány napra, nem mondta, pontosan hova. Nem mondta, miért. Nem mondott semmit.

Megismerkedésük óta először Greg munkahelyén találkoztak. Ez úgy nézett ki, hogy Greg mit sem sejtve benyitott az irodájába, Mycroft meg már ott állt az íróasztalánál, öltönyben, esernyővel és a legőszintétlenebb jó napot, Gregory-val, amit valaha hallott tőle. Mivel két napja zuhogott, megállíthatatlanul zuhogott, most először nem tűnt céltalannak az esernyő megléte.

Mycroft közömbösen nézett szembe vele, ami egyszerre dühítette és lelombozta Greget, az érzésektől, amiket kiváltott belőle meg még dühösebb és lelombozottabb lett.

Kezet ráztak, mint mindig, aztán hellyel kínáltra Mycroftot, amit természetesen nem fogadott el. Pár másodpercnyi színtelen csend után Mycroft végre megszólalt. Kifejtette, hogy egy időre nem lesz szüksége Greg jelentésére, mert Pakisztánba készül, roppant titkos ügyeket intézni és emiatt nem is fogják látni egymást egy ideig. Beláthatatlan ideig, ami inkább lesz pár hét, mint napok, de hónapra is lehet számítani. Esetleg hónapokra. Évekre.

Addig Mycroft más informátoraira fog támaszkodni az öccse ügyében, de szívélyesen köszöni az eddigi segítséget, igazán leköteleződött.

Greg erre azt felelte, oké, persze (nem azt, hogy ne menj), és hogy kösz, hogy szóltál (nem azt, hogy üljünk le, beszéljük meg), és hogy vigyázz azért magadra (nem azt, hogy könyörgöm, az istenit, nézz már rám), aztán még hozzátette, hogy Pakisztán szép ebben az évszakban - ami viszont tényleg ordító hazugság volt. Hallgattak még egy sort, szigorúan a szoba különböző pontjaira fókuszálva, végül Mycroft halaszthatatlan elintéznivalókra hivatkozva elsietett.

***
2010. augusztus 25.

- Tegnap hívott a bátyám.

- Oh.

- Kérdezte, hogy vagyok.

- Oh.

- Mycroft felhívott és megkérdezte, hogy vagyok.

- Oh.

Sherlock az íróasztalra csapott - na nem mintha kijött volna a sodrából, csak a hatás kedvéért.

- Lestrade, az istenit, mit műveltek? Mycroft négy, azaz négy hete nem zaklatott, erre most ismét az ő számát írja ki a kijelzőm napi rendszerességgel. Mi történt?

- Pakisztánban van, biztos hiányzol neki.

- A bátyám? Pakisztánban? – Sherlock kétkedve rázta meg a fejét – Egészen biztosan nincs Pakisztánban. Tegnap a lakásáról hívott.

Greg meg sem próbálta elrejteni a fájdalmas grimaszt, ami kiült az arcára - Sherlock elől amúgy is értelmetlen volt bármit is titkolni.

- Aha. Hát ez nagyszerű. Akkor talán csak hallani akarta a hangod.

- Összevesztetek? Összevesztetek.

- Ez nem a te dolgod, Sherlock.

- Már hogy ne lenne! Volt egy nyugodalmas hónapom, ami most az érzelmi váltságotok miatt odalett! Így az ügyekre sem tudok annyit koncentrálni, ezt vedd figyelembe, Lestrade!

Greg nagyot sóhajtott.

- Figyelembe veszem. És sajnálom. De azt hiszem, ez most már nem fog változni. A bátyád elég érthetően adta a tudtomra, hogy a továbbiakban nem tart igényt a segítségemre. Szóval ennyi. Hozzá kell szoknod a jelenlétéhez.

Nekem meg le kell szoknom róla.

Sherlock továbbra is sértetten vizslatta a felügyelőt, és sarkon fordult.

Greg a távolodó Sherlock után bámult aztán eszébe jutott valami.

- Sherlock, várj. Lenne egy kérdésem – egy pillanatra elgondolkodott. - Ha feltesszük, hogy él ember a földön, akivel hajlandó lennél összeköltözni – és aki képes lenne elviselni téged – milyen tulajdonságokkal kellene bírnia? Csak… Érdekel.

Sherlock összeráncolta a homlokát.

- Lakótárs? Ezen eddig nem is gondolkodtam – a szeme felcsillant az új gondolatra. - Először is; nem tulajdonság, de az illető férfi kell, hogy legyen. Egy nőt nem viselnék el hosszútávon. Legyen harcedzett, és kitartó, mert ki kell bírnia mellettem a pörgős életvitelt. Aztán… szeresse a hegedűszót és az se baj, ha látott már életében hullákat és levágott testrészeket. És lojális, legyen lojális, mármint hozzám, egyértelműen. Az se baj, ha van némi affinitása az érzelmekhez, csak mert vannak néhányan, akik szerint azok az élet fontos elemei – elfintorodott. – Ebben legalább kiegészíthetne. Hm. Azt hiszem ennyi – bökte ki végül és elmélyülten bólogatott. – Ugyan hol találnék én ilyen embert…

***
2010. augusztus 31.

Odakint úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék.

Greg szinte kornyadozott az ablak előtt – a városi zuhét nem neki találták ki. Ő a stramm, természetjáró típusba tartozott, aki a kirándulás elején egy kitört faágból túrabotot farag, lelkesen magyaráz a gyerekeinek a különböző énekesmadarakról, térkép nélkül oda és visszatalál a kocsihoz. Idén bele kellett törődnie, hogy az elnapolt családi nyaralásra kivett szabadnapjait Londonban rekedve fogja tölteni.

Ennek örömére magára öltötte a legbarátságosabb otthoni pólóját, és előhalászott a net rejtett bugyraiból egy-két használható receptet. Az első fél órában még egészen jól ment, hogy úgy készítsen sütiket, mintha nem egy bizonyos illetőnek szánná őket.

A rádióból szólt a Beatles, miközben csengettek, és csengettek és csengettek, de csak a negyedik sorozatnál jutott eszébe, hogy teljesen egyedül van otthon, tehát csak ő tud ajtót nyitni. Gyakorlott mozdulattal kiemelte a tepsit a sütőből és lehúzta a kezéről a főzőkesztyűt.

Anélkül tárta szélesre az ajtót, hogy megnézte volna, ki van odakint.

Rendőrök meg az ő eszetlen hősködésük.

Mycroft állt előtte; barna haja csapzottan kunkorodott, az arca nedves volt, a kabátja szélén egyenletes patakokban csöpögött a víz. A tekintete mélykék, fáradt és elszánt. Esernyő sehol.

Greg értetlenül meredt rá (már amennyire értetlenül lehet meredni arra az emberre, aki miatt az elmúlt napjaidat önkéntes visszavonultságban és depresszióban töltöd). Megszólalni se tudott, meg nem is volt mit mondania.

Haha… Ez a csend fog megölni.

Majdnem biztos volt magában, szóval Mycroft elé lépett, az arcát a tenyerébe fogta. A férfi búskomoran nézett maga elé, aztán kifújta a levegőt, és magához vonta Greget. Ilyen közelről az apró ráncok is látszódtak az arcán.

Végül Greg csókolt először.

A tudatvesztés a karjaiban már szinte sorsszerű volt, de Greg pont ezt élvezte. Két magányos alak, hát nem ironikus?

Saját rekedt nyögései visszhangoztak a szobában, ahogy egyre csak Myroft-Mycroft-Mycroft dörömbölt a fejében - nem lehetett mást, csak a totális zűrzavarral sodródni, a férfi mélyről törő, lefojtott sóhajait hallgatni, visszacsókolni valahogy a vihar belsejében.

Már az ágyon henteregtek – és egyre gyorsult a ritmus, tíz körömmel a matracba vájt, Mycroft olyan erővel lökte, hogy önön szájára kellett harapnia – csak kellett volna, de nem volt elég lélekjelenléte visszafogni a feltörő kiáltásokat. Mycroft egyik keze a csípőjén, a másik tenyere őt markolta, hol a nyakán simított végig, hol a combját érintette, Greg pedig fájt és érzett és élvezett. Vibráló simítások és harapások sora következett, de a lágy csókok a hátán egyszerre már nem voltak funkcionálisak, valami nem stimmelt. Mycroft az arcát az övéhez simította, a mozgása lelassult. Greg csak a kettejük kapkodó levegővételét hallotta a nagy és hideg semmi közepén.

- Gregory...

Mycroft a nevét suttogta. Mycroft a nevét suttogta olyan kétségbeesetten, hogy Gregnek fizikai fájdalmat okozott hallgatni. Megfordult volna, mert látni akarta az arcát, de Mycroft karjai szorosan körbefonták, hogy moccanni sem tudott, és Greg úgy érezte, menten széthasad a szíve, mert ebben a szorításban benne volt minden reményvesztettség és őrült fájdalom, az elmúlt hetek irracionalitása és könyörgő szerelme, minden, amit annyira egymás tudtára akartak adni, és mégsem sikerül sehogy sem.

- Gregory…

Greg végigsimított Mycroft vállán, az összes szeplőn, a lágy karon.

Most már itt vagyok. Itt vagyok.

***
2010. szeptember 1.

Másnap hajnalban egy rémálom miatt felriadt, de ahogy kinyitotta a szemét, Mycroft nyugton alvó arcát látta maga előtt, szóval visszaaludt.

Mikor másodjára ébredt, Mycroft már fent volt. Éppen az ősz tincseket simogatta ki a homlokából, és csak egy egész kicsit lepődött meg, amikor Greg félébren elkapta a csuklóját. A szájához húzta és óvatos csókot lehelt rá.

 Mycroft félrebillentette a fejét.

- Jó reggelt – suttogta.

- Jó reggelt – felelte Greg.

- Van valami reggeli itthon, vagy inkább ne is kérdezzem?

Greg lustán megdörgölte a szemét.

- Az nem úgy működik, hogy te behozod tálcán a frissen kisült croissant-t, mondjuk egy szál virággal, én meg cserébe nagyon elragadtatottan nézek rád?

- De, valószínűleg. Viszont ez nem az én lakásom, sőt, még csak nem is a tiéd, úgyhogy nem mertem kutakodni a hűtőben.

- Ott a pont. Tudod, éppen süteményt sütöttem, amikor rámtörtél. Azt például megehetnénk.

Mycroft felhúzta a szemöldökét.

- Te sütemény sütöttél? Tudtam, hogy éreztem valami édes illatot, amikor ajtót nyitottál.

- Lehet, hogy csak a szerelmünk mindent elöntő, bódító aromájával keverted össze.

- Szerelem…? – Mycroft hangja puhább volt, mint az őket körülvevő paplan együttvéve.

Greg felkönyökölt.
 
- Ha nem bánod.

Mycroft nem bánta.






-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-~*-


~ yami csodálatos születésnapi ajándéka ~

17 megjegyzés:

  1. When The Storm Comes Down = Legrosszabb Novellacím Ever. Ezért a bűntényért itt, a sztori végén kérnék elnézést, én sem gondoltam komolyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, ha hallgattál volna rám. *durcifej* Mennyire király címe lett volna.
      (Mellesleg nekem ez is tetszik, nagyon illik ezekhez a nyomszlikhoz. (- w -)

      Egyébként nem tudom, szükséges-e vinnyognom itt is, ha már egyszer kifejtettem, mennyire csodálatos ez a műved elejétől a közepén át egészen a legeslegvégéig. ♥♥

      Törlés
    2. Az a cím még nincs elvetve, egy napon felhasználom, ebben biztos lehetsz. Akkora kúlság-faktorú szót nem dobunk kukába! :D
      Nem szükséges, ellenben egy cuki nézést legközelebbre megtarthatnál csaknekem... ^^ Köszönöm, Yamikám <3

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Jajdedrágavagy, köszönöm! ♥

      (miért csak most veszem észre a kommented...?)

      Törlés
  3. Kedves Nussy! Mi még nem igazán találkoztunk, de követem a blogod, amikor tehetem. Eddig egyetlen történetet olvastam ezzel a párossal, amit Reisuto Nagyasszony írt, de az ugye fiatalabb korukban játszódott. Beleszerettem ebbe a két emberbe, és nagyon örülök, hogy újra olvashattam róluk. Mert ez valami csodálatos lett, még úgy is, hogy John távol maradt. Azt hiszem, mindkét Holmes tesó valaki olyat keres maga mellé, aki átlagosnak mondható, aki előtt nem kell megjátszania magát, csak egyszerűen... ember lehet, és erre Lestrade valamint John tökéletesen megfelel. Gyönyörűen fel lett építve a történet, és nem tudok egyebet mondani, mint, hogy imádtam az elejétől a végéig. Tényleg. Gratulálok, és remélem, még számíthatunk írásokra ezzel a párossal. Már ha én, aki most először véleményez, támaszthat követeléseket.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia neked, Valerin! ^^ Először is köszönöm, hogy írtál, nagyon-nagyon jól esik - már attól féltem, hogy senki nem verekedte át magát a 19 oldalon. Igen, lesznek még írások Mycroftékkal, mert nekem is nagyon a szívemhez nőttek a srácok; ha mondhatok ilyet, ők az én OTP-m °3° Szóval természetesen követelhetsz, főleg, ha olyan dologról van szó, amire amúgy is hajlok ;D
      Örülök, hogy tetszett, visszavárlak máskor is! ^^

      (backstage secret: elpityeredtem, amikor elolvastam ezt a szép kritikát! <3)

      Törlés
  4. Halálosan szerelmes lettem ebbe a párosba, ez az írás nagyon tetszik és...nem találok rá szavakat, ha olvasás közben valaki megzavart volna megöltem volna :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :'D Nagyon örülök, hogy tetszett! Ígérem, lesz még velük bőven ficem!

      Törlés
    2. remélem, hogy minél hamarabb lesz velük újabb, már alig várom *.*

      Törlés
    3. Te drága <3 Igyekszem, igyekszem!

      Törlés
  5. Az elképesztően szuper volt! Nagyon tetszett! Remekül hoztad a karakterek jellemét, csak úgy faltam a sorokat. A "Mycroft... Sherlock tud rólunk" résznél akkorát röhögtem, hogy az egész ház belezengett. :D Remélem, hogy még sok hasonló történetet olvashatunk a jövőben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, köszönöm, és természetesen igyekezni fogok, hogy minél több mystrade ficcel állhassak elő! ^o^

      Törlés
  6. Elképesztő, amit itt műveltél!

    VálaszTörlés
  7. Christ... kommentelnem kell, muszáj. Fantasztikus. FANTASZTIKUS. De úgy érzem, még ez is kevés.
    Amúgy is napok óta Mystradera vágyott a lelkem. Nekem ez nagyon kellett, és örülök, hogy erre a történetre esett a választásom. Nem tudom kifejezni, hogy mennyire tetszett.
    Most még ködös a fejem, hirtelen drunk!Lestrade ugrott be, annyira édesek voltak, meg amikor csak úgy beállított Mycrofthoz, a légkondis üzenetnél pedig felröhögtem, a kávéautomatásról nem is beszélve. Van olyan, amit Mycroft ne tudna véghezvinni??
    A végén vérzett a megmaradt szívem. Annyira, annyira...ahh inkább hagyom a szavakat, úgy sem találnék megfelelőt.
    Imádom. Köszönöm, hogy olvashattam!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aaa, jer, hadd nyomorgatlak meg ;u; ❤ a mystrade jó, a mystrade szép, ám mivel egy képernyőn sem szerepelt a páros két hónappal ezelőttig, nem lett olyan népszerű, mint a johnlock (de lehet, hogy tök más miatt. mondjuk, mert tagadhatatlanul hétköznapibb karakterek, mint sherlockék. igen, az egyszemélyeskormány-mycroft is.) mindenesetre, mindig örömmel tölt el a tudat, hogy vannak még magyar mystarde-kedvelők a gáton!
      én köszönöm százszor, ezerszer, milliószor, hogy olvastad, és hogy még tetszett is...! no, de leginkább azt, hogy a nagy kihagyás ellenére is kommenteltél - hidd el, ez mindennél többet ér nekem!

      Törlés