2014. február 27.

OTP7 - Mycroft/Lestrade kihívás | ötödik nap

A HÍR, AMI BEJÁRTA A VILÁGSAJTÓT, NEM IGAZ, TEHÁT NEM FOGOM AZ OLDAL TÉMÁJÁT MEGVÁLTOZTATNI, FŐLEG NEM AZÉRT, HOGY NICOLAS CAGE-RŐL ÍRHASSAK PWP-KET. YAMIT PEDIG SOHA TÖBBET NEM HAGYOM ŐRIZETLENÜL A NETBOOK-OM KÖZELÉBEN. (aki nem érti miről van szó: ez fogadott, amikor pár nappal ezelőtt egy éve feljöttem a blogomra. [igen, azóta eltelt egy kis idő, de ezen arcátlan eset jelentősége el nem évülő, és jobb, ha mindenki tisztán lát.])

***

Raistlin ötödik napi története: itt

Yami ötödik napi története: itt

A sztoriról... inkább nem is mondok semmit. Illetve, de - annyit, hogy ez egy paródia szeretett volna lenni. Ne verjetek meg. Ó, és minden jog Yamit illeti meg, övé volt az ötlet (minhogy minden jó ötlet az övé).





Raistlin által megadott cím: mindigek
Yami által megadott szavak: csibe, megkettőz, elvarratlan
  


V.
mindigek


Mycroft! Mycroft, de jó, hogy jöttél… Kérlek szépen, ülj le egy kicsit, ide, velem szemben. Igen, tudom, rengeteg dolgod van még, emlékszem, hogy mára beszéltél meg egy vacsorát azzal az uniós fejes Martin Schulz-cal, meg a belga pereputtyával, de lassan hat napja nem bírlak elkapni, pedig igen fontos témáról lenne szó. Régebben… Régebben mindig jutott rám időd, nem volt olyan elfoglalt napod, hogy ne tudtál volna pár percet eltölteni velem… De ez most nem tartozik a tárgyhoz. Nekem meg kell acéloznom a szívem, neked pedig le kell velem szemben ülnöd. 

Igen, így jó lesz.

Kezdjük szépen sorjában, ordo est anima rerum, mondaná a latin.

Mycroft… Legyünk egymáshoz teljesen őszinték: közös életünk gajra ment. Eddig ugyan igyekeztem titkolni aggályaimat a mostanában fennálló ügyeiddel kapcsolatban, de többé nem tehetem. Sajnálom. Egyszer nálam is betelhet a pohár. Lásd be, hogy egészen sokáig bírtam, tartottam magam, álltam a sarat (záport, zivatart, ónos esőt, kis- és nagymennyiségű havazást, jégvihart), gondolván, hogy mindez ideig-óráig tart, hogy jön derűre ború…! De nem így lett, legnagyobb fájdalmamra.

Ne nézz így, pontosan tudod, hogy mire célzok.

Tizenegy éve, Mycroft, tizenegy éve annak, amikor besétáltál a Foxba, hogy vegyél egy esernyőt… engem! Álló nap zuhogott és zuhogott; ezt bárki lehangolónak érezte volna, kivéve, ha az illető történetesen egy esernyő. Mi, ott a boltban, köszöntük szépen, remekül megvoltunk - precízen sorakoztunk  a polcokon és a csapadékos napra való tekintettel a megkettőzött darabszámú ernyőtartókban. Számunkra az a délelőtt maga volt a tökély, két hét és négy nap után az első esős óra, és mindannyiunkban ott pislákolt a remény, hogy valamelyik boltba betévedő kalapos-aktatáskás alak éppen őt fogja felkapni és magával vinni, az eddig sosem tapasztalt, izgalmasabb, vizesebb kinti világba. Nem te voltál az első, és valószínűleg nem is az utolsó, aki aznap betért hozzánk, de te voltál az egyetlen, akinek nem siklott át a tekintete, hanem megállapodott rajtam. Rögtön tudtuk mindketten, fölöttünk álló, halandó ésszel fel nem fogható hatalmak akarata játszik közre egymásra találásunkban. Láttam a szemedben, éreztem az ujjaidban, amikkel átfogtál, és a határozott mozdulatban, amivel felnyitottál, amikor kiléptünk az utcára.

Annyi közös élmény, annyi átélt izgalom köt össze minket! Amikor a Buckingham palotában a konyhából elszabadult csibéket üldöztük, vagy amikor a düsseldorfi liberális frakció tagjainak rejtélyes körülmények között eltűnt napszemüvegeit kellett felkutatnunk... És akkor a kenyai bűnbanda elfogását még csak nem is említettem. Azok voltak az igazán szép idők… Együtt, mindenhol, mindig. Nem emlékszel? 

Mostanra minden elromlott. Tessék, kimondom egyenesen, nem kerülgetem tovább: ez a flancos felügyelő csak áltat téged és áltatod magad is, amikor azt hiszed, a helyemre léphet. Mikor lehetne ő olyan hű társad, mint amilyen én vagyok? Csóválhatod a fejed ahogy akarod, de tudom, amit tudok.

Szerintem eddig egészen jól tűrtem, igazán nem lehet panasz arra, ahogy viselkedtem - elhagyta egy elégedetlen nyikorgás is a nyelemet, amikor először csak esténként, aztán már reggelente is elmaradoztak a közös étkezések a felügyelő miatt? Ugye nem. Máskor olyan durván löktél be a kocsiba, csakhogy hamarabb kinyithasd neki az ajtót, hogy majd kettétörtem bele. A legbántóbb esetet pedig természetesen akkorra datálom, amikor kisebb teketóriázás nélkül hagytad a kislányának, a kislányának, hogy fel-alá rohangásszon velem az udvaron, mint holmi bazári ernyővel, aminek vinil nyeléből műanyag szag árad, és anyagából az elvarratlan cérnaszálak bánatosan kandikálnak ki. Hát illik rám ez a leírás? Minta bizony nem én lennék a szemed fénye… Bár olybá’ tűnik, nem én vagyok az.

Mondanám, hogy ezek egyedi, elszigetelt esetek, de akkor hazudnék. Mostanában mindig így mennek a dolgok. Tegnap lett végleg elegem, amikor ott hagytál a Yardon, és az egyik irodakukacnak kellett utánad vinnie (máskor azért, hogy hozzám értek, fejek hullottak a porba) - láthatod, hogy a helyzet már tarthatatlan. Nem lesz ennek így jó vége, és vonogathatod fel-le a szemöldököd, hintázhatsz egyik lábadról a másikra, tagadhatod minden betűjét, én azonban tökéletesen érzem a helyzet súlyosságát. Szinte csoda, hogy eddig bírtam! Mellőztél minden kellemesen csengő ígéreted ellenére, tehát - amennyiben a helyzet nem változik -, kénytelen leszek szankciókat kieszközölni. Előfordulhat, hogy a legnagyobb belvárosi zuhé alatt nem leszek hajlandó kinyílni, vagy egy óvatlan rám támaszkodás következtében megreccsenek. Esetleg legközelebb, amikor annak az undok kislánynak a kezébe adsz, egy kósza szél erősebben kap bele a huzatomba és észrevétlenül elcsámborgunk az úttest irányába.  

Nem, Mycroft, én nem fenyegetőzöm. Csupán felvázolok egyet a több lehetséges kimenetel közül.

Hodie mihi cras tibi!, ahogy a latin mondaná.   

Nos, itt a vége, Mycroft, várom a magyarázatot - annak ellenére, hogy ezekre nincs megfelelő magyarázat. Várom a megoldást is, az egyetlen helyes megoldást, amelyre nyilván te is rájöttél már… Persze, hogy azt akarom, hagy hagyd ott az őszülő kopót! Nem elég egyértelmű? Ugyan, Mycroft, kezdem azt hinni, hogy nem csak a szívedben, hanem a gyors észjárásodban is maradandó kárt tett az a-

Most… most hová mész? Mycroft...? Ne, nem, nem, ezt nem teheted. Nem hagyhatsz itt! Mycroft, azonnal ülj vissza! Mit csinálsz? Hova viszel? Tegyél le! Azt mondtam, tegyél le! Ne, csak a gardróbot ne, Mycroft, hideg és sötét, és... Nehogy itt merészelj hagyni! Ha itt hagysz, minden zivatarra esküszöm...

Mycroft!
 
Mycroft!!

6 megjegyzés:

  1. Szegény, szegény, szegény esernyő!
    Ez egy jóféle paródia lett, nagyon visongtam rajta, és simán el tudom hinni, hogy Mycroft esernyőre ennyire tudálékos legyen.
    Hatalmas!
    Őszintén szólva csak ücsörgök és vinnyogok, és nagyon tetszik, és feldobtad a csütörtök estémet (meg az összes többi napomat és napszakomat, mikor még el fogom olvasni), Szegény esernyő! Nem tudom mennyire etikus dolog ez, de együttérzésemet nevetéssel álcázom.
    Köszönöm, hogy olvashattam!
    U.I: Bocs, de rajtad is röhögtem egy sort, bár tudom, hogy ez sem etikus. Khm... Yami aljas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az esernyő tényleg szánnivaló, valóban tudálékos, és igencsak kibírhatatlan. de hát mycroft sem egy egyszerű lélek, na, zsák a folját, ugye. örülök, hogy megnevettetelek, ez volt a cél, a csütörtök estédnek pedig innen küldök egy nagy hejhót.
      ui.: a teljes bejegyzés, tehát nem csupán a történet, hanem a felvezető és a yamis betoldás is még jó 10 hónappal ezelőtt született, csak aztán nem tettem fel az oldalra. a dolog mostanra talán már nem is aktuális, hiszen ki is emlékezne arra a két napra, amíg ez a nicholas cage-es cucc kint volt (nem emlékszik senki, igaz? igaz...?), de aztán annyira jópofának találtam, hogy úgy voltam vele, meghagyom. arról nem is beszélve, hogy a történet alapját yami találta ki, szóval illendő, hogy a figyelem rá irányultassék. :}

      Törlés
  2. A paródiánál már felcsillant a szemem, és be kell valljam, addig le sem esett, hogy mi a fene folyik itt, amíg nem említetted a Fox-t. Utána már végig lerohaszthatatlan vigyor terült szét az arcomon.
    Imádtam, hogy belevitted a latint, hiszen Mycroft csakis egy intelligens esernyőt vehetett meg. Ez nem is kérdés.
    A vége meg egyszerűen... na jó, nem egyszerűen, egyszerre volt vicces és egy kicsit tragikus is. Megsajnáltam azt az esernyőt, hiszen mégis, 11 év! 11 év hű szolgálat után egy szekrény mélyén köt ki, a kiáltását pedig senki sem hallja.
    Elszomorítana, ha nem jutna állandóan az eszembe, ahogy fenyegetőzött :'D
    (És csak azért bocsátom meg ezt neked és Mycroftnak, mert Lestrade-ért hagyta el.) ˘˘
    All in all, nagyon tetszett, remek perceket okoztál nekem - újfent. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, valami olyasféle komikumot szerettem volna belevinni, amikor az olvasó azt hiszi, érti, miről van szó, és aztán jön a hatalmas csavaaaar~ hihetetlenül belebuktam, mert már az elején kénytelen voltam leleplezni az esernyő mivoltát, nem tehettem úgy, mintha greg lenne. egy nálamnál rafináltabb író nyilván meg tudta volna oldani, sajnos tőlem ennyire futotta.
      tizenegy év, az tizenegy év, így biztosíthatlak, hogy a derék mycroft csak ideig-óráig neheztel kedvencére; pár nap, és újra előkerül a gardróbból, mintha mi sem történt volna.
      igazán köszönöm, hogy írtál!~ :3

      Törlés
  3. Úgy érzem eddig igazságtalanul mellőztem a BBC Sherlock egy igen fontos szereplőjét, aki mint feljebb olvashatjuk tökéletesen megállja a helyét Sherlock sálja vagy John valamelyik pulóvere mellett...

    Imádtam olvasni, és most abban a legklasszikusabb vett olvasásra gondolok. Mycroft esernyőjének stílusa eszméletlen és bármikor elmennék vele teázni csak hogy halljam beszélni. Persze ha épp nem vagyunk fasírtban. Oké. Állandóan fasírtba lennének.

    Köszönöm, hogy olvashattam és ha már itt vagyok a Stalker az fantasztikus.*-*
    Örülök, hogy megint publikálsz :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ❤ ❤ STALKEEEEEER-AAAAÁAÁAÓÓÓÁÁÁÁ ❤ ❤ örömrivallásom így és még ígyebbül hallik az éterbe tetszésnyilvánításod okán.

      Mycroft esernyője méltatlanul elhanyagolt karakter, magasröptű eszmefuttatásaival mindig lenyűgözi hallgatóságát (kivéve, amikor nem). viccet félretéve, írás közben én is megkedveltem a krapekot, és ha nem érezném úgy, hogy ez a téma jóidőre kifújt, biztos írnék még vele, mivel nagyon élveztem.

      nagyon, nagyon köszönöm a kritikát, és ha végre összeszedem magam, hozom a következő kihívás adagot - ez nem mentegetőzés, ez tény!

      Törlés