Headcanonban Johnlockék folyamatosan kocsikáznak. De úgy mindig.
Wrooom-wrooom~
Bizony.
Április huszonötödike délelőtt negyed tizenegy, northamptoni autópálya. Az
idő egészében véve kellemes, én pulóverben, biztos, ami biztos alapon, Sherlock
kabát nélkül jött, de egy zakóra sikerült rábeszélnem. Csalóka az észak-angliai
időjárás. Persze a levegő még így sem annyira hűvös, ahogy ő szereti, de majd
beleedződik.
[John, az időjárást nem szeretem, megtűröm, egyiket sem
jobban a másiknál, állítja, esetleg ha az utat néznéd, nem a netbookomat,
felelem]
A nap süt, az autópálya kihalt, repesztünk vagy százötvennel - ha
Sherlock ül a kormány mögött, ez megesik; övé az irányítás, és lehetetlenség
leszólni.
Kuplung, hármasból négyesbe, gáz, kuplung, ötösbe, gáz, gáz,
még.
Fék nincs.
Sebességkorlátozás nincs.
Csak a száguldás és a remény, hogy talán nem sodródunk ki a
következő kanyarnál. Az autópályának meg sosincs vége.
Az ég kék, a fák zöldellnek, az Ügy nyolcas, Sherlock pedig határozottan elemében van. (el ne
felejtsek neki szólni, mielőtt kiszállunk a kocsiból, hogy ne örüljön ennyire,
a hozzátartozóknak fáj)
Sherlock szeme egyszerre kék és zöld.
Érdekes.
[nem, John, nem érdekes, egyszerű genetika, érdekes az, hogy
minden mondatod külön sor, Sherlock, tényleg fordulj előre]
Néha azt érzem, hogy amikor a szemébe nézek, zuhanok egyre,
de nem le, hanem fel, zúgó felhők, könyörtelen feketelyukak közepébe és hogy nincs rajtam ejtőernyő. Persze
valószínűleg egy feketelyuk felé zuhanva az ejtőernyő sem segíthet, szóval
ebből a szempontból végül is mindegy.
Amikor kínai bűnszövetkezet elrabolt Sarah-val együtt,
Sherlock eljött és hősiesen megmentett - aztán később a remegő és rémült
Sarah-t hazataxiztattam és számomra is ismeretlen indokokból nem küldött el a
búsba ott helyben, hanem adott egy óvatos csókot és elrebegte, hogy holnap
reggel a munkahelyen találkozunk, nekem meg csak egy idióta bólintásra futotta,
mert értetlen voltam és baromi fáradt. Szóval akkor hazamentem és megláttam
Sherlock-ot a kanapén gubbasztva (és valószínűleg ő még nálam is fáradtabb
lehetett, mert kabátban, cipőben nyomta el az álom), és hirtelen rámtört a
lelkiismeret furdalás és a szeretet furcsa keveréke. Itt van ez az iszonyatosan
hülye zseni, ez az eszement detektív, aki lefülel egy több száz éves kínai
maffiabandát, de arra már nincsen esze, hogy levetkőzzön mielőtt elaludna,
mert senki nem viseli a gondját. Valakinek oda kell figyelnie az ilyen
apróságokra helyette is, tehát ez mostantól az én felelősségem, és nekem kell
gondoskodnom arról is, hogy egyen, aludjon, ne dohányozzon, és ne drogozzon.
[most csak morrant egyet, azért azt elárulhatná, hogy olvas
a jegyzeteimbe, ha felém se fordul, de tényleg, vajon hogy csinálja?]
Annak ellenére, hogy elég gyakran az agyamra megy, Sherlock
Holmes azért mégiscsak a legjobb barátom, és be kell ismernem, hogy nélküle még
mindig bicegős, leszerelt katona lennék, nem jól menő sztár-blogger,
életcéllal, és viszonylag sok rajongóval - akik gyakran meglehetősen csinosak
és odaadóak. Nos, igen. Komolyan nincs okom panaszkodnom.
-
John.
-
Igen?
-
Panaszkodni. Helyesen panaszkodni.
-
Tényleg. Kösz.
-
És abbahagyhatod az értelmetlen és érdektelen
szöveged gépelését. Nemsokára megérkezünk.
-
Nem érdektelen, Sherlock, több ezer olvasóm van
naponta. – térképzörgés - És még bő százhúsz mérföld van Sheffieldig.
- Ember millióknak nincs jobb dolga, mint
esténként valóságshow-kat és tehetségkutatókat nézni. Közülük kerül ki az
internethasználók egy igen jelentős része, szóval szerintem nem kellene
elbíznod magad. Nem százhúsz, száztizenhét mérföld. És ez egyel több ok arra,
hogy tényleg befejezd, így unatkozom.
-
De hát folyamatosan olvasod, amit írok! Miközben vezetsz!
-
Ez így van, és ha nem csillogna ennyire
elragadtatottan szemed, még el is hinném, hogy felháborodtál. Igen, tudok
egyszerre autót vezetni és olvasni, felesleges ömlengened, és bár voltak meglehetősen
meglepő részei az írásodnak,
hosszútávon sajnos egyiket művelni sem túl izgalmas. Szórakoztass.
-
Ó, anyám. Mert én aztán annyira érdekes és
szórakoztató vagyok.
-
Az vagy.
Erre már nem tudok visszavágni, mert éppen mikor megtenném,
a tekintetünk összevillan – és amit a szeme mélyén látok, az… Hoppá. A gyomrom vet egy laza
hátraszaltót; igazán nem bánnám, ha legalább néha, nagyritkán sejteném mire
gondol.
-
Gyerünk John, ne kéresd magad. Szórakoztass.
A laptopomat, amin eddig
a bosszantására színkussban pasziánszot játszottam, további makacs monológok és
kérhetetlen kinyilatkoztatások végighallgatása után, mert végül csak
megsajnáltam ezt az idiótát - és mert amúgy is mindig eléri, amit akar-, ezennel
elteszem.
Nagyon, nagyon szeretem a Johnodat is, ahogyan irányítod az írását a maga kis laza, szórakoztató módján, és a betoldott, szögletes zárójeles párbeszédfoszlányok egyenesen zseniálisak. x3
VálaszTörlésA gyerekes Sherlock a legtündéribb dolog ever, és tüneményes ebben a szituációban. ♥
(Most ne válaszolj, inkább írj.)
Pedig én _tényleg_ nagyon igyekszem, hogy John macsó-férfias legyen! Nem bírom, ha vattacukrosra degradálják, de aztán, hát... nézd meg, mit írtam. Mindig ez van.
Törlés(válaszolok és írok is közben, minő zseniális időbeosztás!)
Köszönöm ♥
A laza és szórakoztató John nem mellőzi a férfiasságot, erre bőven nem utaltam. :DD Nem sikerült vattacukros tiniukévé degradálnod, sajnálom.
TörlésU.i.: Az én kritikám hosszabb.
Ó. Óóóó, akkor jól van. ~(^o^~)
TörlésUi.: A francba, pedig igyekeztem. Szétentereltem az üzenetet, meg minden.
Keserédes és többrétegű, mint egy mandulatorta. [Én és a hasonlatok.] Annyira jól lehet lakni [TESSÉK, nem csak ergya, még levakarhatatlan is a hülye allegória] minden sorral, tíz ujjamat megnyaltam utána [kész.]
VálaszTörlésHivatalosan is az enyém a legrosszabb kritika a blogon.
Na menj már! :'D Az idétlen hasonlataiddal együtt is nagyon köszönöm, hogy olvastad! ♥
Törlésegyik legjobb írásod mint valami szél mindent kisöpört a fejemből
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, köszönöm! (^o^)
Törlés